Európai Szociális Alap, felső banner
UTIRO Térségfejlesztő Egyesület
Facebook
Utiró Térségfejleszto Egyesület logója

Hírek /

30. Tavaszi Emlékhadjárat – Isaszegi Csata

Idén került 30. alkalommal megrendezésre Közép-Európa legnagyobb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat, melynek isaszegi állomásán április 6-án megemlékeztek mind a dicsőséges 1849-es tavaszi hadjáratról, mind annak dicsőséges nyitányáról, az isaszegi csatáról. A környékbeli településeket is érintő rendezvény során az önkormányzatok és a hagyományőrző egyesületek több programot biztosítottak az érdeklődők számára.

Az eseményen Szakáli István Loránd agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkár tartotta a köszöntő beszédet. A megnyitó során megemlékezett a hős magyar és lengyel katonákról, akik életüket és vérüket adták a magyar szabadságért. Kiemelte, hogy ezen emberek számára a legfontosabb a nemzeti közösség, a haza szeretete és a szabadság eszméje volt. A páratlan történelmi pillanatban, mely során felülkerekedtünk a Habsburg elnyomáson, a magyar vezérkar nem volt mindig egységes, voltak nehézségeik, bizonytalanságaik, de mégis egy dolog összetartotta őket; a cél, az elszántság, a zászló, mely alatt egyként fel tudtak sorakozni. 
Kiemelte, hogy ezekben az időkben is az a legfontosabb, hogy a magyar szabadságot megőrizzük, és egyesülve tartsuk meg országunk szuverenitását. A magyar történelem során mindig harcoltunk az önrendelkezési jogunkért, most is így kell eljárnunk. Most is Magyarország feladata Európa védelme, mint a történelem során annyiszor, de a helyettes államtitkár arra is emlékeztetett, hogy most is vannak szövetségeseink, Közép-Európa velünk sorsközösséget vállaló, értékeiket megőrizni akaró népei.

„Az Isaszegi csata szintén honfoglalás volt, és voltaképpen minden egyes választás, minden egyes döntés esetén lándzsát kell törnünk, meg akarunk-e maradni magyarnak, vagy nem”. Határozottnak kell maradnunk a nehézségek közepette is. Tartozunk ezzel őseinknek, saját magunknak és az eljövendő generációknak is, mondta el beszédében Szakáli István Loránd.
A kitüntetések átadása után katonai hagyományőrző díszszemlére és csataimitációra került sor több száz lovas-, és gyalogos-, történelmi hagyományőrző részvételével.

További részletek: http://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/kornyezetugyert-agrarfejlesztesert-es-hungarikumokert-felelos-allamtitkarsag/hirek/hosokre-emlekeztek-isaszegen 

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTEL

ESEMÉNYEK

< 2024. október >
H K SZ CS P SZO V
30123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031123

PROJEKTJEK

Gencsapáti

Gencsapáti

Mentortelepülés
Cák

Cák

Mentortelepülés
Kőszegpaty

Kőszegpaty

TÉMA TOVÁBBI HÍREI

Ügyfélfogadási szünet - 2024.03.14

Ügyfélfogadási szünet - 2024.03.14

Figyelem! Ügyfélfogadás szünetel!

Figyelem! Ügyfélfogadás szünetel!

Hungarikum vetélkedő a Lakitelek Népfőiskolán

Hungarikum vetélkedő a Lakitelek Népfőiskolán

„Kárpát-medence kincsei” címmel rendeztek a helyi és a nemzeti értékek ismeretével kapcsolatos vetélkedőt bel- és külhoni általános iskolák 7. osztályos tanulói számára május 11-én, a Lakitelek Népfőiskolán; a Földművelésügyi Minisztérium és a Hungarikum Bizottság támogatásával.
„Élő jelképe maradt egy élő közösségnek...”

„Élő jelképe maradt egy élő közösségnek...”

Konferencia a magyar csipkekészítés kultúrájának megőrzése érdekében