Európai Szociális Alap, felső banner
Facebook
Európai Unió logó
Utiró Térségfejleszto Egyesület logója

Hírek /

CSALÁDI KALAND A SZABADBAN – KÖZÖSSÉGFEJLESZTŐ RENDEZVÉNY GYÖNGYÖSFALU 2018.06.15.

A Gyöngyház Alapítvány által megrendezett „Családi kaland a szabadban!” gyermeknapi rendezvény elsődleges célja az volt, hogy az iskolás és óvodás gyerekek szüleikkel és nagyszüleikkel együtt, a természetben egy kötetlen, jó hangulatú rendezvényen vehessek részt, amely amellett, hogy lehetővé teszi, hogy többféle sportegyesület munkájával megismerkedhessenek, jelentős szerepet játszik a közösség fejlődésében is. Ez az ötlet sikeresen meg is valósult, június 15 –én. A környék aktívan működő sportegyesületeit hívtuk segítségül, akik egy rövid produkcióval megmutatták, hogy mivel is foglalkoznak. Az egyesületek rövid, vidám, pörgős edzést tartottak a programon résztvevő gyerekeknek, és vállalkozó kedvű felnőtteknek, így több generáció is részt tudott venni egyszerre egy programon, ami mindegyiküknek külön élményt nyújtott, ezzel is fejlesztve a közösségünket.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek valós képet szerezhessenek a környezetükben működő egyesületek munkájáról, hogy a lehető legtöbb mozgásformával ismerkedhessenek meg testközelből. Ezzel a rendezvénnyel szerettünk volna segíteni, hogy itt akár ki tudták választani a nekik tetszőt, felfedezhették, hogy mihez van tehetségük. Ugyanígy a szülők is valós képet kaptak az egyesületek munkájáról.
A sportolással eltöltött közös órák fogják az élményeket szolgáltatni ahhoz, hogy az iskola és az óvoda közössége a hozzátartozókkal egy közösséget létrehozva tudjon fejlődni.
A rendezvény során természetesen rengeteg segítségre volt szükség mind a szülők, mind a pedagógusok részéről, melyet előzetes megbeszélés során felvállaltak és természetesen térítésmentesen végeztek el. Ezzel is teret adva a közösségfejlesztésnek, mert a jótékony cél érdekében végzett közös munka mindig egy közös élmény marad.
Emellett a helyi önkormányzatok térítésmentesen biztosították a rendezvény helyszínét, és a sikeres megvalósításhoz szükséges tárgyi és technikai feltételeket.

KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA

KÖTELEZŐ KÖZZÉTÉTEL

ESEMÉNYEK

< 2024. április >
H K SZ CS P SZO V
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293012345

PROJEKTEK