Európai Szociális Alap, felső banner

Eseménynaptár /

Nyílt nap – A fenntarthatóságról

Nyílt nap – A fenntarthatóságról
Az Evangélikus Mezőgazdasági, Kereskedelmi,Informatikai Szakképző Iskola és Kollégium szervezésében, a Művelődési Központ támogatásával április 7-én, szerdán, a Jurisics vár ad otthont a kifejezetten fiatalokat célzó eseménynek, melyen Novák Péter és Juhász Árpád előadásai, filmvetítés, technológiai bemutatók, és tájékoztatók irányítják rá figyelmünket jövőnk legégetőbb kérdéseire.

Nyílt nap – témája: A fenntarthatóság
Időpont: 2010. április 7. (szerda) Színhely: Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház
PROGRAM

Előadások (a Lovagteremben)
•8.45 Felvezető gondolatok (Illés Péter)
•9.00 "Éghajlatváltozás, de mit tegyünk?" (Dr. Juhász Árpád geológus előadása)
• 10.00- 11.30 "Kultúrparton innen és túl" - Beszélgetés a fenntarthatószellemi fejlődésről (Novák Péter előadása, közreműködnek: Küttel Dávidés Sándor Csaba)
•14.00 A Fotó- és képzőművészeti pályázat eredményhirdetése

Bemutatók (a Vár udvarán és a JUK-ban)
A bemutatók 9 órától kezdve egész nap, az előadások ideje alatt is megtekinthetők!
• "Hulladékból termék" c. kiállítás (szelektív hulladékgyűjtés – hulladékhasznosítás)
•Alternatív energiák: napenergia felhasználása (Dr. Őry Imre főiskolai docens bemutatója)
•Napkollektorok, hőszigetelés, környezettudatos építkezés (Varga Szolár Kft. bemutatója)
•Alternatív fűtés (Csiba Kft. - bemutató)
•Energiatakarékos izzók (Erfo-Vill – energiatakarékos izzók bemutatója)
•Környezettudatos irodaszerek, újrapapír (STB Kreatív Kft. – bemutató)
•Komposztálási bemutató (Evangélikus Szakközépiskola kertészei - Kampits Ernő)
•"Velünk élő állatok": madár-, kétéltű-, denevérvédelem (Őrségi Nemzeti Park – aktív természetvédelem)
•"Bakancsban vagy lóháton" (bemutatkozik az UTIRO - LEADER Egyesület)
•"Fenntartható módon élni" (Bolfán Csaba – Biotájház, hagyományos ételkóstoló)
•Helyi termékek (Vértes Ildikó – mézeskalács kóstolás és készítés, du. 14 órától)
•Helyi termékek (Natúrpark, Gyógy- és Fűszernövénykert, Natúrbolt-gyógyteakóstoló)
•Helyi termékek (Frank János méhész, mézkóstoló)
•Helyi termékek (Colic kecskefarm, kecskesajtkóstoló)
•Helyi termékek (Décsi Lajos, almalé-kóstoló)
•Helyi termékek (Írottkő Major, Családi gyümölcsös, almakóstoló)
• "Kerékpározz!" (Kőszegi Kerékpáros Egyesület - kerékpárturisztikai lehetőségek a régióban, kerékpárkölcsönzés)
•"Gyalogolva egészségesebben!" (Nordic Walking - északi gyaloglás – bemutató)

Film (a JUK-ban 10.00 órai és 15.00 órai kezdettel vetítve)
•"Klímautópiák" (gondolatébresztő film kb. 50 perc)
A programok szabadon látogathatók és ingyenesek. Bízunk abban, hogy a fenntarthatóságot népszerűsítő gondolatnak csak "nyertesei" lesznek,hiszen a globális változások kihívásaira való felkészülés mindannyiunkérdekét szolgálja. A rendezvényre szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

"A fenntarthatóság azt jelenti, hogy biztosítani tudjuk az emberi szükségleteket a jelenben, ugyanakkor képesek vagyunk megőrizni a környezetet és a természeti erőforrásokat a jövendő generációk számára." (Meskó Attila akadémikus)