Európai Szociális Alap, felső banner

Eseménynaptár /

Aratófesztivál 2009.


Aratófesztivál, a Büki Nyár 2009 megnyitója

 

15. 00 Ünnepi szentmise a katolikus templomban
16. 00 Színes felvonulás az aratótáblához hintókkal, lovas kocsikkal
16. 00 Helyi Termékek Vására kóstoltatással – Egészséges Utak Régiója


A helyi termelők, kézművesek és vállalkozások termékeit kóstolhatják és vásárolhatják meg a rendezvény résztvevői 16 órától a helyszínen. A termékek között szerepel a füstölt hús, a tönkölybúzából készült péktermékek, a kenyérlángos, a termelői bor, savanyított termékek, a cukrászati sütemények. A kóstolással egybekötött vásár az UTIRO LEADER Egyesület és a termelők közös szervezésében valósul meg.
Helyszín: Büki Gyógyfürdő parkolója

16. 30 órától GYERMEKSAROKNépi és ügyességi játékokkal: sajtlabirintus, csigafuttatás, „Biztos kéz”, „Dobd fel a fára”, Célbalövés ágyúval, kirakodóvásár.

17. 00 Ünnepélyes megnyitó
Köszöntőt mond: Horváth Lajos, Bük város polgármestere és Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke.
Helyszín: Büki Gyógyfürdő parkolójában felállított szabadtéri színpad

17.30Kézikaszás aratóbemutató és uzsonna
Helyszín: aratótábla és a Büki Gyógyfürdő parkolója

18. 30MARTON-SZÁLLÁS
A IX. –X. század könnyűlovas harcmodorának bemutatása talajon és harci lovon, korhű ruházatban, korhű fegyverekkel, rövid magyarázó szöveggel,történelmi áttekintéssel:
- botozás bemutatása harci jelenettel,
- a karikás mint fegyver,
- harci fokos és szablya használata harc közben,
- hajító balta és kelevéz dobása földön és vágtázó ló hátáról,
- a kor legfélelmetesebb fegyvere a visszacsapó íj bemutatása,különböző helyzetekben és különböző célokra földön és vágtázó harci lovon,
- a harci ló idomítottságának bemutatása szőrén.

19.30Folklórműsor
Fellép a Garabonciás Néptánc Együttes, kísér a Boglya Népzenei Együttes
Kb. 20. 30 – 24. 00Aratóbál a Spontán zenekarral
Helyszín: a Büki Gyógyfürdő parkolójánál felállított szabadtéri színpad, rossz idő esetén a Konferencia Központ nagyterme.
Helyszín: Gyógyfürdő parkolója